Jakab Ildikó fejlesztő pedagógus, TSMT oktató vagyok. Szakmai ismereteimet folyamatosan bővítettem a különböző fejlesztő módszerek és a kapcsolódó mérések elsajátításával, mint az 5-7 éves korú gyermekek számára kidolgozott „Sindelar-Zsoldos-1” kognitív fejlesztő program, az olvasási zavarok kezelésére szolgáló diszlexia prevenciós és reedukációs Meixner módszer. 2 felnőtt és 1 kamasz fiú édesanyjaként és pedagógusként hosszú évek óta foglalkozom óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel. Tanítottam általános iskolában néptáncot, majd fejlesztő pedagógusként dolgoztam egy alapítványi általános iskolában, jelenlegi munkahelyemen pedig TSMT tréninget tartok óvodás korú gyermekeknek. Minden szülő vágya, hogy gyermeke zökkenőmentesen illeszkedjen be az intézményes kortárs közösségekbe (óvoda, iskola) és barátokra leljen, ott figyelmes, szófogadó, terhelhető legyen, aki ügyesen megérti és kitartóan végrehajtja a feladatokat.
A beilleszkedéshez és a tanuláshoz szükséges alapkészségeket és részképességeket, a reális önértékelést, egészséges önbizalmat ki kell alakítani, meg kell erősíteni és folyamatosan fejleszteni kell. Erre kisgyermek és kisiskolás korban a legkézenfekvőbb a tudatosan és jól megtervezett mozgás. A TSMT – tervezett szenzomotoros tréning – olyan mozgásfejlesztő módszer, amely a gyermekek életkori sajátosságaihoz és tudásszintjéhez tervezi és fokozatosan nehezedő rendszerben építi fel a mozgásokat, begyakoroltatja és automatizálja az elemi járásokat és mozgásformákat, ezzel megalapozva és megkönnyítve a későbbi sportági alaptechnikák elsajátítását, elősegíti azoknak az idegrendszeri működéseknek az érését, amelyek biztosítják a jobb és pontosabb észlelést, a párhuzamos információfeldolgozást, fejleszti a többcsatornás figyelmet, a rövid és hosszú idejű emlékezet, és elősegíti az analízis-szintézis, a problémamegoldás és a megfelelő válaszok kialakulását, emellett a szerialitási(sorrendiség) képesség, az egyensúlyérzék, a ritmusérzék, a testvázlat, térbeli tájékozódás, a lateralitás, az egyoldali dominancia, a mozgásutánzás/
minatmásolás és a praxis (praktikus mozgások gördülékenysége), a feladattudat, feladattartás, a beilleszkedési képesség és a saját érzelmek kifejezésének képessége is sokat javul a folyamatos fejlesztések hatására, nagy hangsúlyt fektet a beszéd és a mozgás ritmusának összerendezésére, amely nagyon fontos a későbbiekben az iskolai alapkészségek elsajátításában 5 éves kortól a beilleszkedési, figyelmi, emlékezeti és feladattudatban jelentkező problémákkal foglalkozni kell.
A pontosabb és személyre szóló fejlesztési terv elkészítéséhez ezért 5 éves kortól javasolt az állapot és mozgásvizsgálat felvétele, amely 45 perc alatt 21 részvizsgálattal 40 alapkészség és részképesség, valamint az idegrendszer kéreg alatti és nagykéregben lefolyó szabályzásainak érettségét/minőségét adja meg pontozás alapján százalékos formában. Ez kiinduló pontja a fejlesztésnek és megmutatja, hogy a TSMT terápiában mely területekre kell fokozott hangsúlyt fektetni, illetve a kontrollvizsgálatoknál összehasonlítási alapot ad a fejlődés leméréséhez.
Érdeklődni: 06-70-365-6991 Tervezett csoport 5 fő gyermek péntek 16:00
Mazsi és Drazsi családi napközi óvodai és bölcsőde csoporttal
játszókuckó-játszótér és
SÓBARLANG.A Mazsi és Drazsi Családi Napközi és Gyermekfelügyelet Csömörön nyugodt csendes környezetben a Corvin téri játszótérhez közel a
Nagy Sándor utca 40-ben átalakított 240m2 családi házban 900nm2 kerttel és játszótérrel jól felszerelve várja leendő mazsoláit.
Hívjon bizalommal, ha szeretné, hogy gyermeke a legjobb helyen legyen!
Email: info@mazsi-drazsi.hu
Telefon: 06 70 365-6991
Kis létszámú csoport működtetésével átmenetet biztosít a családi és intézményes keretek között. Az alacsony csoportlétszám biztosítja a családias, szeretetteljes légkör kialakítását.
Családi napközinkben szeretettel várjuk azokat a gyerekeket akiknek nem jutott férőhely a bölcsődékben, óvodákban, esetleg több figyelmet egyéni fejlesztést szeretnének. A napközibe járó gyermekek számára a sóbarlang használata díjtalan.
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAINK:Gyerekzsúr: (pl. szülinapi )Játékkuckónkban lehetőséget tudunk biztosítani gyermekzsúrok szervezésére, és lebonyolítására változatos, sokszínű programokkal.
Angol nyelv oktatás: MÁR VAN CSOPORTUNK LEHET CSATLAKOZNI 2 hely szabad !!
Lehetőséget tudunk biztosítani az angol nyelv oktatásra vagy korrepetálásra 1-10éves korig
Óvodás bemutató óra : Minden héten csütörtökön 16:00-kor Telefonos bejelentkezés szükséges!
A Sóbarlangban :Sómokozás,Relaxáció
Drazsi gyógytorna:Zenés,játékos gerincbarát mozgásfejlesztő torna már járni tudó babáknak ( 1-3 éves korig) szülőkkel együtt. Bölcsödés bemutató óra : Telefonos bejelentkezés szükséges!
Mazsi gyógytorna :Zenés,játékos mozgásfejlesztő gyógytorna 3-6 éves korig
Óvodás bemutató óra : Telefonos bejelentkezés szükséges!
Szeretettel várjuk!
Tags: Csömöri óvoda, Csömöri bölcsőde, Csömöri családi napközi, Csömöri sóbarlang
Baracsiné Iván Veronika vagyok a Mazsi-Drazsi Családi Napközi megálmodója és vezetője.Férjemmel és kislányommal élek Csömörön.

1982.08.12-én születtem vidéken. Iskolai végzettségemet tekintve nem sok közöm van a pedagógiához ,mert kereskedelmi iskolát végeztem és dolgoztam benne néhány évet, majd pénzügyi területen dolgoztam saját élelmiszer nagykereskedelmünkben egészen kislányom születéséig 2008-ig.
Blanka (Mazsi) születése után egyre jobban éreztem azt, hogy nem vágyom vissza a felnőttek és számok világába sokkal inkább érzem jól magam a gyermekek között ahol a belőlük áradó szeretet és ártatlanság még őszinte és vitathatatlan, ezért aztán férjem támogatásával belevágtam a Mazsi-Drazsi megvalósításába ahol szakképzett óvónőkkel, gondozókkal együtt szeretném megteremteni Csömör legjobb napközijét és gyermek Centrumát ahol szülőkkel vagy szülő nélkül felhőtlenül jól érezheti magát mindenki.
A családi napközin kívül lesz az ingatlanban rengeteg más is, például torna terem, ahol órarend szerint szeretnénk több féle foglalkozást tartani, sóbarlang és óriási nagy játszótér és néhány órás gyermekfelügyeleti részleg is.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet és szeretnéd megtekinteni a kisbirodalmunkat várlak szertettel a Mazsi-Drazsiban .
06-70-365-6991-es számon kérlek jelentkezz be.Tisztelettel:
Baracsiné Iván Veronika